• Slide 200
  • Slide 300
  • Slide 400
  • Slide 500
  • Slide 600
  • Slide 700
  • Slide 800
  • Slide 900
  • Slide 1000
  • Slide 1100
  • Slide 1200
  • Slide 1300

"Nem az lesz a bajnok, aki ritkán esik el, hanem ki százszor kerül földre mégis ő áll fel"

Lombos Márton

2016-17-es bajnoki év értékelése

A Soltvadkerti Kézisuli Utánpótlás Sportegyesület a 2016-17-os bajnoki évben három fiú csapatot versenyeztetett az MKSz által szervezett bajnokságokban.

U 14 fiú csapatunkat a II. osztály Badó László régiójába kapott besorolást. Játszottunk 28mérkőzést, hozzánk hasonló képességű csapatok ellen. Mi lőttük a legtöbb gólt, ami nagy örömmel tölt el. De sajnos a védekezésünk, és a gyenge kapusteljesítmény miatt nem lehetünk elégedettek. Három játékosunk van a góllövőlista első tíz helyezettje között, ezt nagy előrelépésnek tartom. A végeredmény 2. hely reális, az egész évi produkciónk azonban igen csak kétarcú. Ősszel, a jó felkészülés eredményeként sorra nyertük a mérkőzéseket, tudtunk együtt készülni, nem hiányoztak a gyerekek az edzésekről. Azonos pontszámmal fordultunk a Békés csapatával, míg a mögöttünk álló Kiskunhalast négy ponttal előztük meg. A 2017-es évben három hónapig csak kerestük önmagunkat. Betegségek, sérülések tizedeltek minket, így sorra veszítettük el - ugyan nagy küzdelemben - a „rangadókat”. Az utolsó fordulóban tudtuk végre azt nyújtani, amit az őszi időszakban megszoktunk, ez elegendő is volt a Pick-Szeged elleni győzelemhez, ami a 2. helyezést jelentette.

Egyesületünk sikeres utánpótlás nevelésének első eredménye, hogy Kis Molnár Mátét, csapatunk legjobb góllövőjét felvették a NEKA-ba, Borboly Benjamin pedig a KESI csapatában folytatja pályafutását.

U 12 fiú csapatunk az alapszakaszt a Badó László régió D csoportjában játszotta. Hét csapat közül a harmadik helyezést értük el. Ezért a régió középsőházában folytattuk tavasszal. Míg az alapszakaszban nagyon gyenge csapatok ellen is kellett játszanunk, ami időnként komolytalanná tette a versenyt, addig a középsőházban, már velünk azonos képességű ellenfelek ellen játszhattunk. Az U 14-escsapattal ellentétben itt permanens fejlődés volt megfigyelhető a csapat játékában. A gyerekek mérkőzésről mérkőzésre fejlődtek, taktikailag és technikailag egyaránt. Edző és sportoló felmérhette a fejlődést a bajnoki év során. Játékosaink között nincs kiemelkedő képességű, mérkőzéseket egyedül eldönteni képes gyerek, testfelépítésre is mindenkihez képest kicsik vagyunk, ezért számunkra nagyon kedvező a 3-2-1-es védekezési felállás.

U 7 fiú Sikerült szeptemberben indítanunk egy előkészítő csoportot, melyet az óvodások és első-második osztályos fiúk és lányok alkotnak. Az őszi időszak végére kialakult, hogy kik azok, akik részt vehetnek a kisiskolás bajnokságban. A szülőkkel egyeztetve hat fiú és két kislány vállalta a mérkőzéseket. A kötelező három fordulót lejátszottuk, minden mérkőzésen legalább 5 fő játékos jelen volt, akiket a szüleik szállítottak a mérkőzések helyszínére, és szurkolásukkal lelkesítették a gyerekeket.

Heti kettő edzéssel készültünk a mérkőzésekre.

Egyesületünk kiemelt célja a jelentkező valamennyi gyermeknek biztosítani a mozgás, a versenyzés élményét. Az elmúlt bajnoki évben is erre törekedtünk. Mi nem tudunk minden korosztályban csapatot indítani, nem tudunk válogatni a jelentkezők közül, mert örülnünk kell minden gyermeknek. Senkit nem küldünk el a jelentkezők közül. Sportfelszereléseink, az edzéseszközeink a legmodernebbek, a TAO-s támogatásnak köszönhetően. Használatuk a gyerekeknek változatos és igen eredményes edzésmunkát tesz lehetővé. Nem dicsekedhetünk nagy győzelmekkel, de a meccseken mindenki kapott játéklehetőséget, ahol felmérhette saját képességeit.